Blog

xerox cég
Szétválasztják a nyomtatóüzletágat és az üzleti szolgáltatásokat nyújtó részleget, így két – önmagában is hatalmas – cég jön létre. A Xerox bejelentette, hogy a jövőben két cégként fog működni és mindkettő a tőzsdén bejegyzett vállalkozás lesz. Az információk alapján az egyik társaság kifejezetten a hardverekkel, vagyis a nyomtatókkal és a fénymásolókkal, míg a másik az üzleti szolgáltatásokkal foglalkozik majd. Ursula Burns, a Xerox vezérigazgatója kijelentette, hogy a két új önálló vállalkozás egyaránt képes lesz a saját gyorsan fejlődő piacán vezető szerepet betölteni és a kínálkozó lehetőségeket kihasználni a piaci részesedései, illetve a bevételei növelésére. A dokumentumtechnikai vállalat értéke 11 milliárd dollár körül alakul és kereken 40 000 embert foglalkoztat majd, míg a második társaság értéke 7 milliárd dollár lesz. Utóbbi számára a Xerox egy 3 éven át tartó átszervezési programot tervez, amelynek köszönhetően idén 700 millió dolláros, míg a három év alatt összesen 2,4 milliárd dolláros megtakarítást érhet el. A döntés előtt Carl Icahn befektető nyomást gyakorolt a Xerox menedzsmentjére, ennek köszönhetően az üzleti szolgáltatásokat kínáló vállalatban három igazgatótanácsi helyet is kaphat majd.
Forrás: sg.hu

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük